A mahájána buddhista szemlélet központi eleme a bodhiszattva út: egy mély belső elköteleződés arra, hogy miközben tudatosságunkat műveljük, annak részeként másokat is támogatunk saját belső fejlődésükben.
Ez az út az együttérző cselekvésre, a bölcsességre és a szolgálatra épül – anélkül, hogy hátat fordítanánk a világnak.
Ilyen módon bodhiszattva nem a tökéletes, hanem úton lévő: olyan ember, aki a hétköznapi élet kihívásait a saját belső átalakulása és mások támogatása szolgálatába állítja.
A CCC program erre a – talán eddig nem tudatosított, de minden emberben mélyen jelenlévő – belső hajtóerőre épít: annak a felismeréséből következő szándékra, hogy tudatosságunk fejlődése összefonódik a velünk kapcsolatban állók fejlődésének támogatásával.
Ez tekinthetjük a bodhiszattva út modern formájának – a mindennapi élet vagy munkahelyi szervezeti működés kontextusában.
A CCC gyakorlása során felismerjük, hogy vezetőként, munkatársként – vagy egyszerűen csak emberként – nem csupán az üzleti eredményekért vagy társas helyzetek kimeneteléért vagyunk felelősek, hanem azért is, hogy jelenlétünkkel, szavainkkal és működésünkkel tudatosabb, együttérzőbb környezetet teremtsünk.
A program három alappillére:
1. az elméleti keretrendszer,
2. a gyakorlati eszköztár, valamint
3. az együttérző attitűd mint belső talaj
abban támogat, hogy ezt a működésmódot konkrét helyzetekben is képviselni tudjuk.
A tudatos működés nem pusztán kognitív folyamat: belső világunk formálása, önismeretünk mélyítése, valamint félelmeink és szenvedésteli érzelmi mintáink átalakítása tesz minket képessé arra, hogy a hétköznapi kommunikáción keresztül is „láthatatlan támogatást” nyújtsunk másoknak.
Így válik minden beszélgetés lehetőséggé – nemcsak kapcsolódásra, hanem belső fejlődésre is.
És ebben mindannyian egymás tudatosságának játékostársaivá válunk.
Lehet, hogy éppen ez adja a valódi értelmet annak, amit csinálunk: